Két dolog amiért a legutóbbi Kecskeméti látogatásom felejthetetlen marad.

Voltam egy kocsmában ahol a pultos ember annyira részeg volt, hogy jóformán  össze vissza kérhettél bármit, és ha képes volt kiadni akkor mondott (ha mondott) egy összeget ami köszönő viszonyban sem volt a valódi árral és annyit fizettél (ha fizettél).

-Mennyiez'? Két unicum meg kávé? Legyen kéccáz...

A második emléket próbálom feledni, de öntudatlanul is odanézel ha látod amint a nem kis darab Fecó egy szögeletes oszlopon próbál rúdtáncolva pörögni úgy hogy ki van a fél segge, miközben a Szandi előadásában süvölt az Ábrándos szép napok című sláger.